Blogolj!

Botka vágya: eltakarítani Orbán Viktort….


Úgy tűnik, Botka és Újhelyi jószerével már hazajárnak a beszélőkre a börtönbe, annyi cimborájuk kerül rács mögé. Mert hát az a helyzet, hogy aki Botkával és Újhelyivel összeáll, az menthetetlenül rács mögé kerül. Ugyanis ahol ezek megjelennek, ott lopás esik. Nem kicsi, nagy. Mondhatni nagyüzemben lopnak. És nem csak közpénzt, hanem – amúgy jó szocialista módra – a kiesemberek kevéske pénzét is üzemszerűen lopták el. Most éppen ezért kerülnek hűvösre a Szeviép ügyként elhíresült csalássorozat eddig lebukott tettesei.

Hol a lé, elvtársak? Hol a lé????

De csak az eddig lebukottak, mert elnézve Botka sokmilliós óráit, luxusterepjáróját és egyéb luxusszenvedélyeiket, elég nyilvánvaló, hogy valójában kiknek a zsebébe vándorolt annak a félezer magyar kisvállalkozónak a pénze, akiket a szeviép-ügyben fosztottak ki. Mert hát minő „véletlen”: minden sittre vágott gazember Botka és Újhelyi embere.

Az meg különösen vérlázító, hogy az az Újhelyi ugatja tele Európát az Orbán-kormány általa vélt korrupciós ügyeivel, akinek a sofőrje(!) 400 millió forintos hitelt kapott a később csődbe vitt szeviéptől. Értik? A sofőr kapott 400 milliós „hitelt”…  Ugye milyen hihető? Gondolom, hálából vagy inkább úri passzióból maradt továbbra is Újhelyi sofőrje 400 milliával a zsebében. Igaz, aztán a pénzkezelés annyira jól ment neki, hogy most már autó helyet szegedi önkormányzati céget vezethet…

Mindezek tükrében nyer értelmet Botka kiszólása, miszerint életcélja Orbán Viktor eltakarítása. Mondjuk más életcélja nem is nagyon lehet. Mert a szálak menthetetlenül el fognak vezetni Botkához és nem lesznek nagyhatalmú elvtársak, akik kimossák a szennyből. És mint láthatjuk a szeviép ítéletből is, még az erőteljesen kommunista befolyás alatt maradt magyar bírói kar sem tudja kimosdatni Botka és Újhelyi ostoba tolvajbarátait. És mert ostobák, előbb-utóbb csak be fogják buktatni a megbízó-haszonélvező két szocialista politikust. És akkor eljő a pillanat, amikor Botkáékat nem engedik ki a börtönből a beszélő után….

3
https://demagog.blogstar.hu/./pages/demagog/contents/blog/64566/pics/lead_800x600.jpg
botka lászló,demagóg,inkvizítor,korrupció,lopás,mszp,újhelyi istván
 

Hozzászólások

A bejegyzésre 3 db hozzászólás érkezett!
Wekerle válasza: kata bejegyzésére 2018-11-22 07:46:11
Ennek tót atyafinak annyi esze sincs mint 200 éve minden csepürágónak, de nem mondom meg mi, mert nekem az a jó, ha így marad a hütyke.
Válaszolok
kata 2018-11-21 19:44:33
A normális embereknek általában nem az az életcéljuk,hogy valakit eltakarítsanak az útból.Lehet,hogy álma való-
ra válik,csak a tárgya lesz más,mert nagyon úgy néz ki,hogy hamarosan őkelméék lesznek eltakarítva.Nem nagyon bízom a bírókban,de drukkolok Szabó Bálintnak,hogy egy buldog szívósságával tartson ki,és végre érje
el valaki,hogy ezt a két beképzelt Csák Mátét oda küldje,ahová már régen kellett volna.Túl régóta és túl simán
mentek a dolgaik,remélem lesz valakiben annyi brahi,hogy kitálal ezeknek a viselt dolgaikról.
Válaszolok
Hát, így van ez 2018-11-21 15:51:51
Botka vágyálmával kapcsolatban csak annyit:
Nemcsak Botka Lacusnál, hanem még a normálisnak emberkéknél is előfordul az, hogy egy-egy gondolatsor az idő előrehaladtával az egyén rögeszméjévé válik.
A mi Lacusunknak azonban nem kell elkeserednie, hiszen a mai világban a jobbnál jobb szakemberek, a kiváló "piszológusok" ezeket a fajta tüneteket már ragyogóan tudják kezelni.
Igaz, hosszan tartó "bentlakásos" macerával jár a dolog, de van remény Lacus !!!!!
Vigasztaljon a biztos tudat, hogy oda is bármikor mehet beszélőre minden talpnyalód, az Újhülyétől, valamint a selymes cicától az "Unikumpalibácsiig" mindenki !!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?