Az MSZP megint szembe köpte a választókat!


Milyen program lehet az, amelynek Kunhalmi Ágnes az arca? – szörnyed el minden épelméjű választó. Ám ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy a parlamenti helyek lehetőségéért folytatott egyre gátlástalanabb, egyre sunyibb és egyre ordenárébb veszekedésből kiderült: csak a biztosnak hitt hely számít. A sokat emlegetett „Orbán utáni Magyarország programját” maguk a szocik is közröhejnek tartják.

Mi más oka lehetne annak, hogy az idétlen plázacicaként viselkedő, intellektuálisan enyhén szólva is jelentősen elmaradott Kunhalmi Ágnes a program megtestesítője. Ha ő az üzenet megtestesítője, akkor abból soha nem látott nagy bukás lesz.

Az MSZP ezzel tényleg csak annyit üzent a választópolgároknak, hogy semmi más nem számít csak, hogy kinek jut parlamenti fizetés még négy évig. Kongresszust majd csak a jelöltekről tartanak, a programról nem. Minek? Az számukra nem lényeges. Az, hogy mit akarnak csinálni az országgal, milyen terveik vannak, azt lényegtelennek tartják. Az igazi és egyetlen fontos ügy számukra, hogy kik kerülhetnek fel a listára és hányadik helyen. No meg, hogy ki kaphat olyan körzetet, ahol nyerésre van esély – már legalábbis szerintük.

Ha persze így folytatják, továbbra is lenézik és szembe köpik még a saját választóikat is, akkor mindegy, hogy ki melyik körzetben indul majd, sok esélye egynek sem lesz közülük. És ha még ráadásul Kunhalmi Ágnes lesz mellettük a programarc, akkor leginkább a Kétfarkú Kutyapárt nevű viccpárttal kellene közösen indulniuk. Egészen biztos, hogy nagyobb baromságokat még a kétfarkúak sem tudnak kitalálni.

https://demagog.blogstar.hu/./pages/demagog/contents/blog/45478/pics/lead_800x600.jpg
2018,kunhalmi ágnes,molnár gyula,mszp,mszp-dk összefogás

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?