Újabb gátlástalan német támadás Orbán és Magyarország ellen

Már megint náciznak és fasisztáznak minket a német médiában. Most éppen azzal a képtelen baromsággal próbálják Orbán ellen hangolni a német közvéleményt, hogy a magyar miniszterelnök Magyarországra hívta és támogatja az európai nácikat, rasszistákat.

Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2017. február 10-én (MTI Fotó)

A ZDF szerin Orbán, a februári évértékelő beszédében meghívót küldött a szélsőjobboldali elemeknek, amikor ezt mondta:   

„az igazi menekülteket persze be fogjuk fogadni; németet, hollandot, franciát, olaszt, rémült politikusokat és újságírókat, hazájukat elhagyni kényszerülő keresztényeket, akik az otthon elvesztett Európájukat majd nálunk akarják megtalálni.”

Elképesztő, hogy a német közszolgálati adó szerint ez a kijelentés

"egy meghívó, amelyet számos szélsőjobboldali elfogadott". 

A ZDF közszolgálati televízió Auslandsjournal című külpolitikai magazinműsorában Búvóhely Magyarországon címmel szerdán sugárzott riport összefoglalójában kiemelték: Orbán Viktor kormányfő vezetése alatt Magyarország "a világ minden tájáról érkező szélsőjobboldaliak csomópontja lett". A különböző mozgalmak gyakran tartanak találkozókat és konferenciákat az országban, és vannak olyan szélsőjobboldaliak is, akik Magyarországra költöztek. 

A szégyenteljes, hazug szennyműsor tényekkel egyáltalán nem tudta alátámasztani az állításait, a már idézett és nyilvánvalóan szándékosan félreértett és félremagyarázott orbáni mondat kivételével.

Nem ez az első, és vélhetően sajnos nem ez az utolsó alpári támadás a Magyarország és személyesen a magyar miniszterelnök ellen. Az ok a német belpolitikában keresendő.

A szeptemberi választáson döbbenetes vereséget szenvedett a feltétel nélkül migránspátyolgató baloldal, és történelmi sikert ért el a bevándorlásellenes AFD. Az a párt, amely nyíltan hirdeti, hogy Orbán politikája a helyes és a követendő menekültügyben. Orbán, a német politika és média minden lejáratási kísérlete ellenére egyre ismertebb és népszerűbb Németországban, ami azt is jelentheti, hogy tovább erősödnek a bevándorlásellenes erők.

Ezt akarja minden eszközzel megakadályozni a német politikai vezetés és ezért történnek rendszeresen ilyen alpári támadások Magyarország és főleg Orbán személye ellen a német médiában.

Orbán Viktor a 2017. novemberi Fidesz Kongresszuson

Az már más kérdés, hogy hatékonyak-e ezek a lejártó alaptalan mocskolódások. Az Magyarországon már bebizonyosodott, hogy a társadalom döntő többségének elege van abból, hogy a balliberális oldal mindig nácizza, fasisztázza Orbánt és a jobboldalt. Ez egy idő után nem hatott, ma meg már egyenesen kontraproduktív, mert baromira bosszantja az embereket, annyira érződik, hogy alaptalan hazugság, rágalom, lejáratás.

A szeptemberi választás pedig azt mutatja, hogy lassan a német társadalom is változik, és hamarosan ott is eljöhet az idő, amikor nem lesz érdemes Orbánt fasisztázni, mert nem lesz olyan ostoba ember, aki elhiszi.  

2
https://demagog.blogstar.hu/./pages/demagog/contents/blog/44901/pics/lead_800x600.jpg
médiamocsok,migránsok,muzulmán horda,németország,orbán viktor,orbángyűlölet

Hozzászólások

A bejegyzésre 2 db hozzászólás érkezett!
Ernest 2017-11-18 05:38:01
A szitokszó a mai világban! BALOLDALI, LIBERÁLIS!
Válaszolok
Ernest 2017-11-18 05:36:13
"Náci, fasiszta"?
Már devalválódott ez a két szó, annyit ordibálták a világba ok nélkül!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?