Szánalmas és röhejes a Momentum erőlködése

A Momentum is ráutazott a melegek szavazatának megvásárlására....

Van abban valami egészen groteszk, amikor a Parlamenti küszöb eléréséért ágaskodó, nagyképűen pártnak nevezett kisebb-nagyobb érdekcsoportok bejelentik, hogy ők bizony miniszterelnök-jelöltet állítanak. Röhejes, szánalmas, de leginkább a választók totál hülyének nézése.

Itt van mindjárt például a magyar olimpiai pályázatot páros lábbal, hátulról becsúszva elgáncsoló Momentum nevű csürhe.

Az még érthető, hogy nem akarnak összefogni senkivel sem. Lassan ez ugyanis már kölcsönös lesz, látva a Momentum egye nyilvánvalóbb arroganciával elfedni próbált ürességét és töketlenkedését.

Az viszont már korántsem érthető, hogy minek erőlködnek a saját miniszterelnök-jelöltön. Ők úgy mondják, hogy azért, mert egy húzónév sokat lendíthet a párton. Nos, én ebben nem hiszek, de ha még így is lenne, akkor ez nem lenne más, mint a választók tudatos becsapása. Illetve egészen pontosan, annak a kísérlete. Mert a választó, ellentétben azzal, amit a Momentum gondol róla, egyáltalán nem hülye. Mindenki pontosan tisztában van azzal, hogy a Momentum miniszterelnök-jelöltjének annyi esélye van, mint a trójai falónak az Epsom derbyn… És ekként is kezeli minden épeszű ember onnantól fogva nem csak a Momentum miniszterelnök jelöltjét, hanem magát a pártocskát is.

Hogy ennek ellenére miért akar mindenáron mégis miniszterelnök-jelöltet állítani a parlamenti küszöb magasságához ágaskodó gittegylet? Mert ezek tényleg olyan ostobák, hogy azt hiszik, ettől ők már nagy párt lesznek, ettől őket már komolyan veszik, ettől ők már a Parlamentben érzik magukat.

Most belegondolok, hogy milyen jót röhögök azon, hogy Vona minden választás előtt kinevezteti magát miniszterelnök-jelöltnek, és aztán persze mindig nagyot is bukik, csakúgy, ahogy 2018-ban is fog. Vona még úgy is röhejes miniszterelnök-jelöltként, hogy végül is parlamenti pártja van, elvileg 10 százalék fölötti népszerűséggel. Na most akkor mennyire szánalmas és röhejes mindez egy pár hónapos csürhétől, amelyiket a jelentős médiahátszél is csak 5 százalékra mer felhazudni…

Tudom, nálunk így szokás, mert a hülye politikai piárosok szerint perszonalizált kampány van. Ja. Csak azt a személyt föl is kell építeni, ami nem pár hónap, hanem jó pár év. Jó néhány óriási pofára esést láttunk már politikai messiásnak hitt személyektől, Bajnai Gordontól Falus Ferencig.

És ennek a mérhetetlen ostobaságnak általában fölül minden törpepárt. Anno egyedül az LMP-nek volt annyi esze, hogy nem csinált magából bohócot miniszterelnök-jelöltet megnevezve…

Úgyhogy jövő tavaszig akár tucatnyi miniszterelnök-jelöltünk is lesz majd. Szánalmasan röhejes…

Viszont Karácsony Gergely más tészta. Na nem úgy, belőle sem lesz miniszterelnök, és önmagában szintén szánalmas és röhejes, hogy a mínusz 1 és 0 százalék között ingadozó népszerűségű pártja, ahol tán már 10 tag sincs, kinevezi őt miniszterelnök-jelöltnek. Hanem azért, mert könnyen lehet, hogy tényleg az lesz belőle!

Kell ugyanis egy Falus Ferenchez hasonló balek, akivel Botka - borítékolható közeli - bukása után el lehet vitetni a 2018-as választási vereség balhéját. Egy, a XIV. kerületet irányítani egyre inkább képtelen, a nagy pártok játszmáiban vergődő, mérhetetlen népszerűség kis párt vezetője tökéletesen alkalmas arra a feladatra, hogy a bukás terhét magára vegye. Az, hogy a Momentummal ma már tárgyalni sem akarnak az ellenzéki oldalon, értelemszerűen annyit jelent, hogy őket még erre a balek feladatra is alkalmatlannak találták…

http://demagog.blogstar.hu/./pages/demagog/contents/blog/41298/pics/lead_800x600.jpg
2018,demagóg,inkvizítor,karácsony gergely,miniszterelnökjelölt,momentum,momentum mozgalom
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?