Miért kéjeleg a balliberális média Magyarország gyalázásán?

Kéjelegve idézte a magyarországi balliberális média a franciák köztársasági elnökét, hogy az milyen keményen beszólt Magyarországnak.

Sarkozy: ötven évnyi kommunista iga után ezek az országok működőképes demokráciák, és most rendkívül erős migrációs nyomás nehezedik rájuk - Hollande: én nem szeretnék olyan társadalmat, mint Magyarországon és Lengyelországban van

Az egyébként semmitmondó hírben, a tálalásban benne van ezeknek a gyökereknek minden sunyisága, aljassága, ostobasága, félelme és a bukása is.

A hír ugyanis így messze nem teljes. Azt például „elfelejtették” kiemelni, hogy az előző köztársasági elnök, Sarkozy viszont pont hogy védelmébe vette, példaként állította a mai Magyarországot, holott korábban nem igazán szimpatizált sem Orbánnal, sem hazánkkal.

Aztán pedig az, hogy ezek a médiapatkányok azon kéjelegnek, annak örülnek, hogy egy idegen államfő gyalázza a magyar társadalmat, az jól mutatja mélységes mély lelki nyomorukat és agyi elbutultságukat.

Ráadásul ezek a gerinctelen firkászok különbséget se tudnak tenni a kormány és a társadalom között. Hollande ugyanis nem a magyar kormányt minősítette, hanem az egész magyar társadalmat. Azt a társadalmat, amely szinte egy emberként utasítja el a gyilkos-terrorista muzulmán csürhe betelepítését. Ez nem tetszik Hollande-nak.

És végül, ami a legfontosabb! Ezek a ripacs balliberális Soros-bértollnokok elhallgatják a tényt: lehet, hogy Hollande nem kér az olyan társadalomból, mint amilyen a magyar, a franciák viszont Hollande-ból és az ő társadalomképéből nem kérnek. Minden idők legnépszerűtlenebb francia köztársasági elnöke. A szava és véleménye pont annyit is ér, mint a Soros által kitartott magyar firkászok szava. Semmit.

http://demagog.blogstar.hu/./pages/demagog/contents/blog/27371/pics/lead_800x600.jpg
francaiország,hollande,migránsok,muzulmán horda,sarkozy
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?