Ez az Istenbarma rárontott Magyarországra

Persze, hogy baloldali. Persze, hogy hazudik…

„Az illegális bevándorlás kapcsán a keleti országoknak nem kellene erkölcsöt diktálniuk nekünk - címmel közölt interjút Matteo Renzi olasz kormányfővel csütörtökön a Die Welt című konzervatív német lap.

A baloldali Demokrata Párt (PD) politikusa arra a kérdésre, tart-e attól, hogy széteshet az Európai Unió a jobboldali demagógok miatt, mire kialakul a migrációs válság hosszú távú kezelésének stratégiája, elmondta, hogy különösen az “új tagállamok” magatartása bántja.

Ezek az országok sokat köszönhetnek az EU-nak, és egyes nyugat-európai országokban pártok és politikusok választásokat és pozíciójukat vesztették el, hogy megvédjék Európa eszményét – mondta Matteo Renzi.

A nyugat-európaiak megfizették a keleti bővítés politikai árát, és nincs rendben, hogy most ezek az országok diktálják az erkölcsöt nekünk- mondta az olasz miniszterelnök

Elkeserítő látni, hogy falakat emelnek, csapdát a szabadságnak – tette hozzá az olasz kormányfő.”

Ezt bírta kiokádni magából ez az agyhalott tetű…

Mond, te Istenbarma, Matteo Renzi! Tudod te, miért harangoznak minden délben a katolikus templomokban világszerte? Tudod te, mit köszönhet Nyugat-Európa, nekünk, magyaroknak? Mi évszázadokig életünk és vérünk által védtünk titeket! Érted? Évszázadokig! És te most jössz azzal, hogy mi mit köszönetünk az elmúlt tíz év során az EU-nak? Sokkal kevesebbet kaptunk egyébként, mint amit ti kaptatok az elmúlt 30-40 évben az Európai Uniótól és annak elődjeitől!    

Te mered kinyitni a szád? Te mersz nekünk erkölcsről beszélni? Te kéred számon a nekünk nyújtott uniós támogatást? Te, akinek országa olyan korrupt, hogy az uniónak eurószázmilliárdokkal kellett kisegítenie titeket, nehogy csődbe menjetek?

Te papolsz nekünk Európa eszményéről? Te, amikor a te pártod jelölt és választatott meg kétszer is egy olyan kommunistát olasz köztársasági elnöknek, aki 1956-ban üdvözölte azt, amikor a szovjetek lerohanták Magyarországot? Te beszélsz nekünk erkölcsről, miközben az emberiség legnagyobb népirtásának tettestársaival, a kommunistákkal együtt kormányzol? Azokkal a kommunistákkal, akik eltörölni akarták az európai és keresztény civilizációt! Ezek után van pofád nekünk európai eszményről beszélni? Hát ne legyen!

Matteo Renzi, olasz kormányfő! Sok olyan ember van az Európai Unióban, akinek semmi joga és erkölcsi alapja nincs bírálnia Magyarországot. Te még közülük is kitűnsz az erkölcstelenségeddel, ostobaságoddal, gátlástalanságoddal, cinizmusoddal, hazugságaiddal.

http://demagog.blogstar.hu/./pages/demagog/contents/blog/22330/pics/lead_800x600.jpg
beözönlés,bevándorlás,európa,európai eszmény,istenbarma,kommunista,magyarország,matteo renzi,menekültek,olaszország
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?