Partizánháború Németországban

Mert nem mindenki agyatlan hülye ott sem… Sőt!

„A Türingia tartományi Frauenwaldban ismeretlenek vízvezetékeket vágtak át, és megnyitották valamennyi vízcsapot a menedékkérők elhelyezésére kiszemelt egyik üresen álló társasházban. Az épületben 60 ezer euró kár keletkezett, és lakhatatlanná vált. 

A 17 lakásos társasházban 100 menedékkérőt - gyerekes családokat - akartak elhelyezni. Az első lakók beköltöztetését október végére tervezték.”

Naponta érkeznek hírek az ilyen és ehhez hasonló akciókról. Ráadásul már nem csak a keleti országrészből, tehát a volt NDK-ból, hanem a nyugati tartományokból is.

Mindez azt jelenti, hogy a nép ott sem hülye. Pontosan tudják, milyen sors várna rájuk, ha százszámra költöztetnének be idegeneket közéjük a beözönlő muzulmán hordából.

És nem hagyják magukat.

Ha a politikusaik hülyék, akkor az egyébként rendkívül kocka és sokszor az ostobaságig törvénytisztelő átlag németnél is elszakad a cérna és rendet tesz a maga módján.

Ha kell illegálisan, ha kell, a törvényeket áthágva, ha kell, éjszakai partizánként védi saját országát, saját városát, saját lakókörnyezetét, saját családját, a saját életét. Ha kell, a saját ostoba vezetőivel szemben is.

1
http://demagog.blogstar.hu/./pages/demagog/contents/blog/21794/pics/lead_800x600.jpg
angela merkel,beözönlés,bevándorlás,élethalálharc,menekültek,migránsok,németország,partizán
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Val 2015-10-22 08:59:51
Csak annyit hogy a kép amit feltettetek egy anti-nacionalista balos tüntetés, valószínűleg a migránspolitika támogatásáért. A plakát felirata: " Nacionalizmus : Büszkének lenni arra amit nem te tettél, és gyűlölölni azokat akikkel még nem találkoztál"
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?