A nap, amikor Hans az asztalra csap

Hans, harminc éve fegyelmezett tisztviselő. Munkáját precízen, pontosan látta el mindvégig. A mai napon azonban némi feszültség szorított a gyomrát, amikor odaült a migrációs ponton a menekültkérelmeket regisztrálni.

Hansnak csak egy óra jutott, a munkaidejének utolsó órája. Egy szikár, sebhelyes arcú ember ült le elé, s Hans, maga sem tudja miért, de úgy érezte, hogy az ember szeméből süt a gyűlölet. Hans inkább nem nézett többet a szemébe. Kérte a tolmácsot, hogy fordítson. Megütközött, amikor a sebhelyes arcú az adatai megadása helyett a pénzről érdeklődött. Mikor és mennyit és hogyan kapja meg. Lassan haladtak, Ahmed, aki természetesen január elsején született, minden válasz után egyre türelmetlenebbül kérdezte, hogy mikor kap már végre pénzt. Hans, igyekezett nyugodta maradni, de a feszültség a gyomrában egyre nőtt. Tőle szokatlanul, több adatot „perhas” írt be, csak minél előbb szabaduljon a gyűlölettel néző sebhelyestől.

Ráütötte a pecsétet a menekültkérelemre, át akarta adni, de a sebhelyes arcú kiütötte a kezéből. A tolmács döbbenten fordította: „nekem ne a szar papírjaidat add, hanem a pénzemet!” Hans törvénytisztelő emberként próbálta elmagyarázni, hogy a papírok alapján döntenek a menekültkérelméről. Ha azt elfogadják, akkor kaphat támogatást, de nyugodjon meg, addig is van ellátása, lesz hol aludnia. ez csak olaj volt a tűzre, mert a sebhelyes arcú még inkább üvöltve kérdezte, hogy az mennyi idő. Pár hét, esetleg pár hónap, mondta Hans.

Ekkor olyasmi történt, amit Hans még sohasem látott. Három különböző korú nő és jó néhány gyermek üvöltve földre vetette magát és sírva átkozódott feléje. A sebhelyes arcú sziszegve odavetette a tolmácsnak, hogy ezt az embert följelenti személyesen Merkelnél. A tolmács szavaira Hans előtt elsötétült a világ. Más se hiányzik, minthogy a sajtó a szájára vegye, hogy milyen érzéketlen tuskó is ő. Szó nélkül visszaült és ráírta a kérelemre, hogy azonnali elbírálást kér és ráírta azt is, hogy pozitív elbírálást javasol. Amikor a tolmács elmondta a sebhelyes arcúnak, hogy mi történt, a nők ajvékolása abban maradt. A bevándorló fölkapta a papírokat és visszaszólt. Holnap reggel visszajön, addigra itt legyen a pénz. Kifelé menet arabul elordította magát és Hansra mutatott.

Ekkor a világ összeomlani látszott Hans számára. A többi sorban várakozó menekültek mind Hans felé indultak, így pár másodperc alatt pofonok és átkok szálltak a teremben. Hansnak ocsúdnia sem volt ideje a döbbenetéből, amikor egy majd kétméteres ember ált az asztala elé és tornyosult Hans fölé. A többieket félresöpörte, hogy ő kerülhessen oda. Ha az előző szeméből sütött a gyűlölet, ezéből már a gyilkos düh villog, állapította meg Hans. Életében soha sem félt, de most patakokban csorgott róla a veríték. A hegyomlásnyi ember odavetette a tolmácsnak, hogy nem ér rá tovább várni, kéri a pénzét és a neki járó lakást. Milyen pénzt, milyen lakást? Kérdezett vissza döbbentett Hans, és az a szörnyű gyanú merült föl benne, hogy lehet, hogy a tolmács nem is tud arabul, azért mond ilyen törvénytelenségeket… De a gyilkostekintetű nem tágított, rávágott az asztalra, "Euro! Euro!"- üvöltve.

Hans minden erejét összeszedve megpróbálta normális mederbe terelni a beszélgetést. Kérte, hogy üljön le és mondja el az adatait. Az ember leült, de még így is Hans fölé magasodott. Kijelentette, addig nem ad meg semmiféle adatot, ameddig nem kapja meg a pénzét. Hans érezte, hogy kutyaszorítóba került. Megkérdezte, hogy milyen pénzt akar. A gyilkostekintetű, aki nem volt több 20-22 évesnél, azonnal sorolta: a 10 gyermekére fejenként 300 euró jár, neki 1500 euro, a felesége pedig sérült, így annak dupla pénz, 3000 euro jár. Neki ez most azonnal kell, mert küldenie kell a pénzt az asszonynak Törökországba, hogy tudjon jönni ő is – tette hozzá ordítva. Megtámaszkodott a két lapáttenyerével Hans előtt az asztalon, majd amikor a tolmács nem figyelt oda, egy gyors mozdulattal megfenyegette Hansot, hogy átvágja a torkát.

Hans előtt ismét elsötétült a világ. Ekkor egy kollégája megveregette a vállát: "itt a váltás. Megcsinálod még ezt az urad, vagy folytassam?" – kérdezte. Hans felugrott és kihasználva, hogy a tagbaszakadt bevándorló épp elfordulva telefonált, rámutatott az üres helyére és szótlanul megpróbált kiosonni a teremből. Még hallotta, hogy a gyilkostekintetű artikulátlanul üvölt utána, de vissza se nézett, kirohant.

Egyenesen a főnökéhez ment. Hans azelőtt sohasem hazudott, pláne nem hazudta betegnek magát. De most azt mondta Herr Bertholdnak, hogy nagyon rosszul érzi magát, valószínűleg a héten már nem tud többet bejönni. Herr Berthold aggódva nézett rá: „tényleg szörnyen nézel ki, Hans!” Majd hangját lehalkítva odasúgta: „remélem, nem kaptál el valami dögkórságot, ezektől!” Az ezektől szót érezhető megvetéssel köpte a ki a szájából. Hans máskor ezen megütközött volna, de most valahogy olyan természetesnek tűnt.

Elvánszorgott az autójáig. Alig bírt vezetni. Közben szólt a rádió, a hírekben arról szónokolt valaki, hogy be kell fogadni minden szegény háborús menekültet és egy segélyszervezet munkatársa épp azt ecsetelte – tört németséggel – hogy a bevándorlók egytől egyig jóravaló, derék emberek, akik megérdemelnek minden támogatást a németektől. Hans egy darabig hallgatta, majd idegesen a kapcsoló után nyúlt.

Annyira fáradtnak érezte magát és annyira összezavarodott benne minden az elmúlt egy órában, hogy a kedvenc kocsmájába se tért be, pedig ilyen az elmúlt tíz évben egyszer sem fordult elő vele.

Korábban ért haza a szokásosnál. A felesége meglepetten, de örömmel fogadta. „Jaj, Hans, de jó hogy hamarabb jöttél. Így legalább együtt tudjuk elvinni a pályaudvarra ezeknek a szegény menekülteknek, amit a Katolikus Nőegyletben gyűjtöttünk. Annyira szerencsétlenek, segítenünk kell szegényeken!” Hans maga sem értette, mi történt vele, de rákiabált Gertrudra: "dehogy megyünk! Sehova nem viszünk, semmit!" Gertrud döbbenten nézett rá. Hans folytatta, szinte magán kívül: "egy nagy szart fogok én ezeknek bármit vinni! Ezeknek csak a pénzünk kell! És vedd tudomásul, hogy nem jóravaló emberek, hanem agresszív állatok!” - üvöltötte már magából kikelve Hans, újra átélve a mai nap minden kiszolgáltatottságát és megalázását. Gertrud könnyes szemmel és elfúló hangon odavetette: „szóval már te is náci lettél, Hans?!”

Gertrud, méltóságának romjait megőrizve vette elő a telefont és remegő kézzel hívta barátnőjét, Paulát, Hans kollégájának a feleségét: „Képzeld, Hans náci dolgokat ordított nekem, és nem engedi, hogy segítsünk ezeknek a szegény menekülteknek!” A telefon másik végén csönd honolt. Gertrudból kitört a sírás, így alig hallotta Paula döbbent hangját: „velem is ez történt! Udo hazajött és kiabálva közölte, hogy Ha még egyszer elmegyek azok közé az állatok közé, akkor kidob a lakásból!”  

Paulából nehezen szakadtak ki a szavak: "a katolikus körből többen kijelentették, hogy nem segítenek többet, mert így egyre csak több jön. És azt is mondták, hogy kevés a családos, a többség tényleg fiatal férfi. És képzeld, Margot felháborodva mesélte, hogy egy aranyos, kisgyermekes menekült asszonynak adta azt a vadonatúj szép kis rózsaszín kardigánt, amit 80 euróért vett az unokájának, amit a múltkor te is láttál. Amikor a menekültek elmentek, megtalálta a rózsaszín kardigánt, és képzeld, vécépapírnak használta a menekült… ez… ez szörnyű… én már nem is tudom, mit gondoljak” – mondta Paula és sírva letette a telefont.   

Közben Hans, töltött magának egy jó pohár snapszot, leült és bekapcsolta a tévét. Meg akarta érteni a világot. A bemondó éppen a rossz magyarországi állapotokról, a síneken kóborló menekültekről szólt, és arról, hogy Németországnak korlátlanul be kell fogadnia mindenkit. Síró gyermekeket és elcsigázott asszonyokat mutattak. De Hans nem tudta nem észrevenni, hogy a mögöttük lévő tömegben csak életerős és agresszív arcú férfiak vannak. Olyanok mint a sebhelyesarcú és a gyilkosszemű.

Hans ekkor fölállt, odasétált a tévéhez, kikapcsolta. Majd egy nagyot az asztalra csapva odavetette a feleségének: „amelyik ütődött ezentúl azt mondja nekem, hogy be kell engedni az arabokat, arra én a büdös életben többet nem szavazok!”

http://demagog.blogstar.hu/./pages/demagog/contents/blog/20849/pics/lead_800x600.jpg
angela merkel,európa,gyilkosok,hans,menekültek,migránsok,németország
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?